Az enuresis nocturna, vagyis éjszakai ágybavizelés, alvás közben bekövetkező akaratlan bevizelést jelent.
Kórosnak akkor tekinthető az enuresis, amikor lányoknál 5, fiúknál 6 éves kor felett is fennáll az ágybavizelés, mivel a normál vizeletürítés, illetve a vizeletürítés gátlásának kialakulása általában 5 éves életkorra befejeződik. Ezért ha az éjszakai bevizelés 5 éves koron túl is fennáll, vagy azon túl jelentkezik, akkor kivizsgálást igényel.
Legfontosabb a szülő és a gyermek részletes kikérdezése a folyadékfogyasztási szokásokról és a vizeletürítés napi megoszlásáról. Sok információt nyerhetünk a vizeletmennyiség mérésével és a vizeletsugár alaposabb megfigyelésével is.
Fizikális vizsgálattal, vizelet fajsúly és vizelet rutin vizsgálattal, valamint a vesefunkció felmérésére szolgáló vérvétellel már önmagában is jól szűrhető a betegség.
Hasi ultrahang, illetve más fájdalommentes urodynamias vizsgálatok is szükségesek lehetnek az enuresis okának tisztázása érdekében.
A gyermek kivizsgálásának eredményei alapján minden esetben személyre szabott kezelést kell kezdeni.
Az organikus (szervi) eredetű enuresis kezelése elsősorban urológus és nefrológus tevékenységi körébe tartozik.
A vesebetegségek gyakran alattomosan, kifejezett tünetek nélkül jelentkeznek, sokszor csak véletlenül kerülnek felfedezésre az elvégzett labor- és ultrahang vizsgálatok során.
Milyen esetekben forduljunk nefrológus szakorvoshoz?
GYERMEKEK éjszakai bepisilésének kivizsgálása, terápia beállítása
GYERMEKEK hólyagműködési zavarainak, vizelet elcsepegésének (inkontinencia) kivizsgálása, terápia beállítása
Hazánkban több százezer olyan ember él, aki sajnos nem fordult időben nefrológushoz, és már jelentősen csökkent a vesefunkciója, nefrológiai gondozásra lenne szüksége. Az előrehaladott vesekárosodás tünetei: fáradtság, zavarodottság, gyengeség, vérszegénység, fokozódó étvágytalanság, megmagyarázhatatlan testsúlycsökkenés; majd gyakori hányingerek, izomgörcsök, bőrviszketés, ödémásodás és légszomj fellépésekor a vesekárosodás elérkezik a végstádiumához: a veseelégtelenséghez. Ez életveszélyes állapot, sürgősségi beavatkozást igényel.
A vesebetegségek esetében is igaz, hogy a kifejezett tünetek megjelenésekor a kórfolyamat már nehezebben, vagy kevésbé jól befolyásolható. Az időbeni orvosi vizsgálat / kezelés késleltetheti, vagy megelőzheti a súlyos következmények (művesekezelés, veseátültetés) szükségességét!
A kérdőív eléréséhez, kérjük kattintson a nyílra: