A szív összehúzódása egy elektromos inger hatására jön létre, mely normális esetben a sinuscsomóból indul el és a szív sajátságos ingerületvezető rostjain keresztül a szívizomsejtekhez jut. Ezt az elektromos ingerületet a test felszínére helyezett elektródokkal fel lehet jegyezni. Az EKG hullám szabályos görbe, mert egyedi sajátossága van. Nulla vonalhoz különböztetünk meg pozitív és negatív hullámokat.
Az EKG felfedezése William Einthoven holland fiziológus nevéhez fűződik, aki ezért 1924-ben Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott. A múlt század elején tett megfigyelései a mai napig változatlanul helytállnak.
Célja: megállapítani, hogy a szív ritmusosan ver-e, normálisan terjed-e az akciós potenciál.
EKG vizsgálat során a szív elektromos aktivitásán keresztül következtetünk a szív állapotára. Úgynevezett végtagi és mellkasi elektródákból gyűjti össze az eletromos jeleket az EKG gép. A végtagi elektródák a frontális sík tengelyeit, míg a mellkasi elektródákból a horizontális sík elektromos tengelyeit jelenítik meg. Négy végtagi és hat mellkasi elektródát használnak, melyek közül a négy végtagról elvezetett információból az EKG-készülék 6 elvezetést készít, a hat mellkasi elektróda pedig hat különböző elvezetésnek számít. Minden elvezetés különböző szögből látja a szívet. Az így készült 12 elvezetéses EKG éppen elfogadható számú irányból ad információt a szívről ahoz, hogy átfogó képet kapjunk a szív elektromos működéséről. Ha kutatási célból részletesebb képre van szükség a szívről, gyakran használnak 100 elvezetést is.